
Apokalipszis vagy globális fenntarthatóság Konferencia, Magyar Nemzeti Galéria Budapest, 2015.04.15
Az Apokalipszis vagy globális fenntarthatóság című konferencia egy nagyobb projekt első felütéseként, 2015. április 15-én a Budavári Palota B épületében zajlott le. A művészeti és tudományos területekről érkező szakembereket itthonról és külföldről egyaránt bevonó nemzetközi programsorozatnak még számos állomása lesz, mint például az apokalipszis témájához kapcsolódó nagyszabású kárpitművészeti kiállítás is, melynek egyik fő résztvevője és szervezője a Magyar Kárpitművészek Egyesülete.

A Magyar Kárpitművészek Egyesülete Alternatív szálak című csoportos kiállítása a 11. kerületi Önkormányzat égisze alatt működő Újbuda Galériában látható. A tárlaton harminckét művész alkotásai szerepelnek. A kiállítás érdekessége, hogy nemcsak hagyományos kárpitok kaptak helyet ezen a kiállításon, hanem például olyan grafikai munkák is, amelyek például a gobelinkészítés műhelyébe engednek minket bepillantani. Mind témában, mind tartalomban változatos anyagot láthatunk, azonban közös bennük, hogy valamilyen szálon mind kötődnek a Kárpitművészek Egyesületéhez és/vagy a 11. kerülethez.

MAGYAR KÁRPITOK MAROSVÁSÁRHELYEN A SZÁZADIK ÉVFORDULÓJÁT ÜNNEPLŐ KULTÚRPALOTÁBAN Marosvásárhely, 2014.08.19-09.30.
A Magyar Kárpitművészek Egyesülete nagyméretű kárpitjaival méltó helyet találtak a bemutatkozáshoz. A Maros megyei Képzőművészek Szövetsége által vezetett galéria a most centenáriumát ünneplő jeles szecessziós épület, a Kultúrpalota része a város szívében. A XI. kerület testvérvárosa szeretetteljes fogadtatása és segítsége meghatotta a kiállításra kiutazó művészeket A négy nap minden perce új élményt nyújtott.


SZÖVÉS-KÓDOK című kiállítás – 2013. január 17. – február 22.
Megnyitó: 2013. január 17. 18 óra Helyszín: Francia Intézet 1011. Budapest, Fő utca 7. A kiállítás fővédnöke Kalmár Ferenc országgyűlési képviselő, az IPU magyar-francia baráti tagozatának elnöke Köszöntőt mond őexellenciája Roland Galharague Franciaország magyarországi nagykövete. A kiállítást megnyitja Fekete György Kossuth-díjas belsőépítész, a Magyar Művészeti Akadémia elnöke. A kiállítás kurátora Vajda Mária kárpitművész.