dunaharaszti Laffert Kúria – Resurrectio

2022.07.16

Kategória:Hírek

A Magyar Kárpitművészek Egyesületének kiállítása a dunaharaszti Laffert-kúria műemléképületében. Megnyitó, 2022.április 23.


Dvorszky Hedvig művészettörténész gondolatai
Köszöntöm a kedves megjelenteket.
A Magyar Kárpitművészek Egyesülete – azt hiszem, nyugodtan mondhatom – a mai Magyarország egyetlen olyan civil művésztársasága, amelynek tagjai negyedszázad alatt nem csak szervezetileg maradtak együtt, hanem folyamatos munkálkodásuk révén egyre kiérleltebb megoldású közös művészeti alkotásokat hoztak létre. A több mint 100 m2-nyi falikárpit mindegyike ma már a legrangosabb magyar és nemzetközi intézmények tulajdonában vannak. A Magyar Kárpitművészek Egyesülete első közös műve a Kárpit határok nélkül 1995-96-ban készült, mely ma a budapesti Iparművészeti Múzeum tulajdona. Ezt követte 1998-2000-ben a Szent István és műve, ez a kárpit az esztergomi Keresztény Múzeum állandó kiállításán látható. Majd 2003 és 2006 között az Országos Széchényi Könyvtár számára szőtték a Corvin Kárpitokat. 2009 és 2011 között valósult meg az Európa fényei című munka, mely ma az MKE egyik fő mecénásának, a Külgazdasági és Külügyminisztériumnak a falát díszíti, hasonlóan a 2011-2012-ben szőtt Duna-Limes-hez. A magyar költészet nagyjai ihlették a Kiskőrösi Petőfi Szülőház és Emlékmúzeum által 2012-ben megrendelt „Az egész töredéke és a töredék egésze” című Petőfi-kárpitot, 2014-2015-ben pedig Radnóti Miklós művészetének állítottak emléket az Hommage a Radnóti című közös alkotással. Több mint 100 textilművész közreműködésével 2016-ban született az Aranyfal, amely a Szombathelyi Képtár Textilgyűjteményének állandóan látható darabja, majd 2017 és 2019 között valósulhatott meg – ismét a Külgazdasági és Külügyminisztérium megrendelésére – a Szent László kárpit, végül pedig 2020-2021-ben a European Universum falikárpit a strasbourgi Európa Tanács székháza számára. Ezek a kárpitok az ország nemzetközi rangjának diplomáciai képviselői, méltóságának megtestesítői. Ez év elején – Negyedszázad címmel – jelent meg az az ünnepi album, amely e tíz közösen létrehozott monumentális kárpitot tárja az olvasó elé.

A Magyar Kárpitművészek Egyesülete most egyéni művészeti alkotásokat mutat be a nézőknek. Valamennyi kiállító rangos magyar és nemzetközi díj tulajdonosa, amely jól mutatja, hogy egyenként is rendkívül kiemelkedő minőséget alkottak az elmúlt évek során. Ha az egyes művek elemzésére a kiállítás megnyitásakor természetesen nem is vállalkozhatom, ám az itt kiállító művészek nevét felsorolom:
Balog Edit, Baráth Hajnal, Benedek Noémi, Bényi Eszter, Bocz Bea, Csókás Emese, Hager Ritta, Harmati Zsófia, Hauser Lilianna Beáta, Ferenczi Zsuzsa, Katona Szabó Erzsébet, Kecskés Ágnes, Kelecsényi Csilla, Kneisz Eszter, Kiss Katalin, Kókay Krisztina, Kőszegi Anna Mária, Lencsés Ida, Maevszka-Koncz Borjana, Máder Indira, Málik Irén, Nagy Judit, Pasqualetti Eleonóra, Pápai Lívia, Pázmány Judit, Sipos Éva, Somodi Ildikó, Szabó Verona, Székely Judit, Tápai Nóra, Vargha Bernadett.

A munkásságukkal foglalkozó művészettörténészek, művészeti írók publikációikban folyamatosan kísérletet tesznek, úgy ennek a közös csodának a megértésére, mint az egyéni életművek bemutatására, de azt gondolom, hogy valóban méltó elismerésük még várat magára.
Hogy csak egyet említsek: az általuk évek alatt megszőtt-megalkotott egyéni műveknek lehetne végre egy kiemelkedő minőségű épületben jól megrendezett és őrzött, állandóan látogatható saját modern múzeumuk, amely nemzetközi elismertségénél fogva kulturális kuriózum is lehetne, mint a magyar szellemi kultúrkincs egyik újabb ékköve. Ne adjuk föl a reményt ennek a lehetőségnek a felismerését és realizálását illetően.

Jó itt együtt lennünk ma, a meghívóknak és a meghívottaknak egyaránt. Tudatosítsuk magunkban örömmel, hogy ismét egy rendkívüli esemény részesei lehetünk. Azt ünnepelhetjük, hogy több mint 30 művész őszinte odaadással nyújt bepillantást művészi munkásságának szellemi állapotába, mintegy kitárulkozik előttünk – tulajdonképpen ezt a kitárulkozást nevezzük kiállításnak.
Mi másnak is nevezhetnénk, ha nem olyan intimitásnak, amikor különleges lehetőséget kapunk egy ismeretlen másik személy legbensőbb gondolatainak, érzéseinek, indulatainak, vágyainak lehetséges megértésére. Ám, ha így közelítünk ezekhez a művekhez, akkor már nem csupán az a bizonyos művészi munkásság, hanem maga az alkotó ember milyensége is felderenghet előttünk. Ezzel a gesztussal tulajdonképpen meghívást kapunk egy párbeszédre. Ebben azonban csak akkor részesülhetünk, ha magunk is nyitottá válunk ennek az ismeretlennek a megközelítésére. Netán magunk is elmélyedhetünk személyiségünk mélyebb rétegeiben, így válva alkalmas befogadókká. Alighanem ez a művészet értelme.

Természetesen ez a meghívás minden hasonló alkalommal előáll, de itt és most éppen a húsvéti csodálatos misztérium, az isteni szellemiség művészi megfogalmazásaival találkozhatunk. Ehhez a lehetséges párbeszédhez szemlélődésre van szükségünk. Méghozzá nem csak arra a benső elmélyülésre, amit általában egy ilyen csendes, figyelő lelkiállapotra szoktunk érteni, hanem arra a többletre, ami miatt ezek a művészek a maguk töprengései során eljutni vágytak a teremtés isteni titkáig. Ők a maguk eszközeivel meg is próbálták tárgyiasítani a képzeletükben megfogant ihletéseket. Az egyes kompozíciók képi megjelenítéséhez ugyanis az ő eszközük – a fonal és a szövéstechnika egyéni megoldásainak a tudása – éppen úgy többletet ad a szemlélődő számára, mint a hagyományos szövés módszerétől eltérő, más kézművességbéli gyakorlottságuk, találékonyságuk. Laikus szemlélőnek kifejezetten érdekes a látványos alkotások különleges létrehozásának az ismerete. Tudniillik a szövőszéki szövés alapját képező karton rajzi vezetése mellett a szövő a készülő alkotást annak visszájáról látja, és ezért (is), munkája közben számos apró, festői-rajzi finomsággal tudja még gazdagítani a végső eredményt. Nagy ünnep egy-egy elkészült kárpit szövőszékről való „levágása”, az alkotó ugyanis ekkor láthatja először teljes egészében az elkészült művet.

Gondolatiságukban és technikai kivitelezésükben sokoldalú műalkotásokat illesztett egymáshoz a kiállítás rendezője, Máder Indira, aki maga is résztvevője a tárlatnak. A kiállításon ily módon szemlélődve, rajtunk a sor. Megérintenek-e bennünket ezek a művek valamilyen összefüggésben? A kézműves kárpitművészet sajátos kettőségéből következik, hogy a művész a fantáziájában megszülető képi víziót, annak fáradságos kivitelezése során az anyag személyes érintéseivel teremti meg. Ám nem lehet az véletlen, hogy a művész – de a kísérletező tudós is – a megvalósítási folyamat közben rádöbbenhet arra a misztikus valóságra, amit a jeles költő, Nagy Gáspár így fogalmazott meg: „Valaki ír a kezeddel”. És itt találkozhatunk – ha kellően felkészültekké válunk magunk is – a teremtés misztikumával. Ez a művekkel folytatott párbeszédünk teli lehet gyötrelemmel, kétellyel, konfliktussal. Ébreszthet tragikus emlékeket, lelki fájdalmakat, amelyek során egyre jobban tudatosul bennünk, hogy valójában nincs sem megtisztulás, sem feltámadás szenvedés nélkül. Másrészt a mi odaadó szemlélődésünk beavathat a művész hosszú alkotói folyamatának időbeliségébe is, hiszen nagyon hosszú az az idő, amíg az itt látható, zömében nagyméretű kárpitok elkészülnek. De a reményteli munka végén ott van az öröm.

A kárpitművészet eredendően egy-egy épület falainak díszítését szolgálta, a megrendelői igényeknek megfelelően. Itt, a dunaharaszti Laffert-kúriában előállt az a rendkívüli helyzet is, hogy a művek egy része az eredeti barokk belsőépítészeti tér falain kialakított keretekbe került, mintha mindig is ott lettek volna, további részük viszont – az épület emeleti modern architektúrájában – a kárpitok másik rendeltetését teljesíthette be, létrehozva a „tér a térben” rendezői kialakítás újabb különleges élményének a varázsát. Amíg ezen a szemlélődő úton áthaladunk, valójában nem csupán érzelmi összefüggéseinkben érintenek meg a művek, hanem az érintés személyességétől az idő és a tér, valamint a hely összefüggéseinek megértésén keresztül átválthatunk a meghívottakból egy magasabb szintű erőnek, a Teremtőnek az egyéni és a közösségi létünket meghatározó meghívójává a saját életünkbe.
Idézem Thomas Merton-t, a 20 század keresztény irodalmának egyik meghatározó és Magyarországon is népszerű szerzőjét, aki szerint az istenkereséshez vezető út legfontosabb módja éppen ez az értelmező szemlélődés, amellyel a költészetnek, a zenének, általában a művészeteknek vannak közös vonásai.

Szívesen idézem a gyakran melankolikusan fanyar Márai Sándor egyik gondolatát, melyet a remekművek fontosságáról fogalmazott meg a maga Füveskönyvében, a 107. bejegyzésében:
“A remekművekről
Ha csak teheted, élj mindig úgy, hogy az emberi szellem kristályba fagyott remekműveinek egyikét mindennap megszemléled, ha csak néhány pillanatra is! Ne múljon el egyetlen napod, hogy nem olvastál néhány sort Seneca, Tolsztoj, Cervantes, Arisztotelész, a Szentírás, Rilke vagy Marcus Aurélius könyveiből. Minden nap hallgass néhány ütem zenét, ha másképp nem lehet, szólaltasd meg a zenedobozon Bach, Beethoven, Gluck vagy Mozart valamely tételét. Ne múljon el nap, hogy nem nézegetted néhány percen át valamely jó nyomat tükrében Brueghel, Dürer vagy Michelangelo valamelyik festményét vagy rajzát. Mindezt oly könnyű megszerezni, s oly könnyű megtalálni a félórát, amely a remekművekhez szükséges! S oly könnyű megtölteni a lelked az emberi tökéletesség boldog összhangjával! Gazdag vagy, akármilyen nyomorult is vagy. Az emberi szellem teljessége a tiéd is. Élj vele mindennap, ahogy lélegzik az ember.”

Természetesen Márai óta sok újabb és újabb megszületett alkotásra érvényesíthető ez a gondolat, ám a lényege, hogy mi is próbáljunk így élni. Ez a kiállítás hosszabb ideig látogatható, így bőven nyílik alkalom akár többszöri visszatérésre is. Megemlítem Máder Indira kárpitművésznek, a jubileumi tárlat kurátorának, a kiállításról megfogalmazott gondolatait is, melyek az Országút című, kéthetente megjelenő művészeti, tudományos és közéleti folyóirat 2022. május 6-án megjelenő számában lesznek olvashatóak, s tovább gazdagíthatják ismereteinket. Élményekben gazdag szemlélődést kívánok Önöknek, a kiállítást megnyitom.