A szövött textíliák története az emberi történelem legkorábbi időszakáig, az újkőkorig nyúlik vissza, amikor már ismerték a fonalakat megfeszítő agyagsúlyokat is. A szövésről különböző ábrázolások maradtak ránk. A legrégebbi szövött anyag maradvány i.e. 7000-ből. A szövés kezdetére utaló legrégibb figurális ábrázolások az i. e. V-IV. évezredből maradtak meg. A világon a legrégebbről ismert pamuttextíliát a jelenleg Pakisztán területén lévő Mohendzso-dáróban, az Indus völgyében találták több más régészeti lelettel, melyek között a fonáshoz és szövéshez használatos eszközök is voltak (pl. orsók, fonalgombolyítók stb.) az i. e. 4500-ból.
A textiltöredékek közül a legértékesebbnek az ún. pazyryki kárpitot tartják, amely csomózott technikával készült. Ősi vallásos szokás szerint kedvenc tulajdonait, legbecsesebb kincseit is eltemették a halottal. Így kerültek a Pazyryk és Basadar kurgánokba a kedvenc szőnyegek is a fejedelem szarkofágja mellé. Az értékes szőnyegről Rugyenko professzor – több más tudóssal egybehangzóan – azt állítja, hogy valószínűleg Perzsiából származhat.
Az i.e. 5500-5000 körüli időre tehető a legkorábbi lenfoszlányok származási ideje az egyiptomi „birodalom korából. Itt olyan jelentős a lentermelés, hogy a mózesi 10 csapás közt szerepel a len és az árpa elveretéseî. Hamurapi babiloni uralkodó i.e. 2000-ből származó sztéléjén a legfontosabb termékek felsorolásában a gyapjú a negyedik helyen áll, az olaj, a drágakő és a búza után. Értékére minőségére jellemző, hogy Rómában babilonkának nevezték a gyapjúszövetet, és Néro 4 millió sestertiusért vásárolt 1 db. gyapjútakarót.
Az i.e. 2700-as esztendőkből a dániai Egdtvedtben maradtak meg gyapjúból szőtt textiltöredékek. Kínában egy i.e. 3300-ból, a Sang Yin korból származó bronzkancsóhoz tapadva találták meg a selyem első nyomát.
I.e. 1200-ból származnak azok a perui pamut (gyapot) maradványok, melyek alapján a kutatók megállapították, hogy 190 színárnyalatot használtak pamutszőteseiken.
A törökországi Dorakban az i. e. 2500-ból származó, finom kilimszövésű gyapjúszőnyeg töredékeket találtak, mellyel eredetileg egy korabeli lakóház padlózatát borították. A töredékeken rombusz alakú, geometrikus motívumok láthatók.
Számos ókori rajzon, régészeti leleten találkozhatunk a fonalkészítés ábrázolásával, a szövés kezdetleges formáit bemutató rajzokkal, domborművekkel és a szövött textíliák felhasználását megjelenítő ábrázolásokkal (pl. a korai vaskori szövőszékek ábrázo – lásával a halotti urnákon vagy egyiptomi és görög szövőszékek rajzaival a korabeli falfestményeken, vázaképeken.
Thotmesz (uralkodott: i.e.1412–1402) fáraó sírjából származó, finom szövésű kárpittöredékeket találtak. A legnagyobb méretű kárpittöredékre II. Amenhotep (ur.i.e. 1438-1412) és III. Thotmesz (i. e. 1503-1449) fáraók nevét szőtték a papirusz és lótuszvirágokkal teleszórt alapzatú, Alsó- és Felső Egyiptom szimbólumait ábrázoló textíliába.
Az egyiptomi textilművészet másik legrégibb kilimszövésű emlékét Tutanhamon (ur.i.e. 1347-1339) fáraó sírjában találták meg, mely a legjellegzetesebb egyiptomi díszítőelemeket tartalmazza (a szárnyas napkorongot, a fáraó nevének hieroglif írásjelét)
Az i.e. I. évezredből a szanszkrit irodalomban, a Rig-védában (az indoárják legrégibb nyelvemléke az i. e. XI-X. századból) olvasható leírás Pandzsábból származó birkagyapjú, ezenkívül pamut-, és selyemtextíliákról. Az i.e. I. évezred második felében lejegyzett Maháb-hárata című hősköltemény szintén beszámol pamut-, selyem-, gyapjútextíliákról, melyeket a Himalája északnyugati területein élő nomád törzsek szőttek.
A legkorábbi, kilimtechnikával szőtt textiliák közé tartozhatott – ókori feljegyzések alapján – Salamon király (i.e. 1029-986) szőnyegei. Salamon király az egyiptomi fáraó egyik lányát vette feleségül, aki Gózer városát adta neki hozományul, és valószínű sok drága holmit.” 7 Erre utal a (párbeszédek, 7. fejezet, 16. vers): „Szőnyegekkel takartam le nyoszolyámat: egyiptomi tarkán szövöttel.”7 „Jeruzsálemi templomában felfüggesztett, bisszusból (kagylóselyemfonal) szőtt bíbor falikárpitról is említést tesz. Az egykori Frígia központi területén, az anatóliai síkság nyugati részén az i. e. VII. századból származó kilim- szumák- és zilitechnikával szőtt, finom gyapjútextíliákat találtak. Athenaeus (i. e. VI. század) Lűdia egykori fővárosáról, Szárdészról írt művében tudósít az ott készített értékes kárpitokról (Szárdészt a görögök a legkitűnőbb minőségű kárpitok származási helyeként tartották nyilván).
Az első írásos dokumentumok, melyek szövött szőnyegekről és falikárpitokról számolnak be, az „testamentumban, Eszter könyvében olvashatók. Eszter Xerxész perzsa király (i. e. 485–465) felesége volt. Szúzai királyi palotájának előkertjében „.. fehér, zöld, kék függönyök voltak felfüggesztve finom, bíborszínű zsinegeken, ezüstgyűrűkkel a márványoszlopok között”. A szúzai palota megmaradt zománctégláinak reliefábrázolásain is a pazyryki leletek között talált kilimszalag motívumához hasonlatos, sorban menetelő oroszlánok figuráit ábrázolták.
Xenophón (i. e. 434-355) Anabaszisz és Küropedia című művében írt a közép-keleti népek életmódjáról, s említést tett az e népek által művészi színvonalon előállított kárpitokról is. A Fekete-tenger északi partjainál, Kercsben találtak az i. e. III. századból származó, igen finom színárnyalatú fonalakból szőtt gyapjú falikárpit-töredékeket. A textília összhatásában reliefszerű.
A mongol sztyeppeken – Noin-ula mellett -, Urga környékén tárták fel az i. e. I. századból származó sírokat, melyekből szintén számos gyapjúból szőtt szőnyeg, takaró, függöny került elő. A textíliákat teknőcök, halak, vízinövények stilizált motívumai díszítik.
Az ókori Görögország szőtteseiről, kárpitjairól is a korabeli leírásokból értesülhetünk. A görögök otthonaiban színes gyapjú- és lenszőttesekből készült bútorhuzatok, függönyök és falikárpitok voltak. E textileket bíborvörös, skarlátszín, lila, sáfrányszín, sárga, barna, tengerzöld és zöld színű fonalakból szőtték.
Aiszkhülosz (i. e. 525-456) Agamemnonról írt művében egy csodálatosan szép, bíborszínű kárpitról olvashatunk, melyet a csatából hazatérő győztes uralkodó lába elé terítettek, s aki erre nem mert rálépni, mondván, hogy ez csak az istenek joga és kiváltsága lehet. Athénaiosz i.e. 280-ban írt két bíbor mintás egyiptomi kilimről, melyeknek mintázata a színén és a hátoldalán azonos volt.
A III-IV. században Bizáncban számos szövött szőnyeget, falikárpitot, függönyt készítettek. A híres ravennai San Vitale-templom mozaikja Theodora császárnét (508-548) és kíséretét ábrázolja, amint éppen belépnek egy szövött függönyökkel, kárpitokkal díszített helyiség ajtaján. A mozaik a VI. században készült. E korból származik a ravennai San Apollinare Nuovo-templom mozaikja is, mely (Nagy) Theodorik császárt (454-526) és palotáját mutatja be, ahol az oszlopok közé színes függönyök, kárpitok vannak felfüggesztve.
Ebben a korszakban, a templomhajókban díszítésül gyapjúból szőtt füg-gönyöket, kárpitokat helyeztek el az oszlopok között. Szövésükhöz a VI. századtól kezdődően, amikortól Justinianus császár (482-565) engedélyezte a selyemhernyó tenyésztését, a gyapjúfonalakon kívül a drága, mutatós selyemhernyófonalakat is felhasználták. Később pedig drága nemesfémekből (arany, ezüst) készült fonalakkal is díszítették a kárpitokat. Ezeket a fémszálakat eleinte úgy állították elő, hogy egy vékony selyemmag (fonal) köré tekerték a nemesfémmel vékonyan bevont állati belet vagy nemesfém szalagot.
Később, a XV. századtól kezdődően pedig áttértek az olasz, hajszálvékony aranyozott ezüst- vagy rézszálak alkalmazására.
Az első textilről szóló írásos dokumentum, mely arról árulkodik, hogy a magas szinten művelt ötvösművészet mellett igényes textilművesség is jellemzi a magyarságot “Abu Ali Ahmad ibn Umár ibn Rusztah iszfaháni (perzsa) földrajzi írótól származik.” Rusztah a 800-as évek végén írja, hogy a magyarok rabszolgákat adtak el a bizánciaknak és bizánci brokátot, gyapjú szőnyeget és más bizánci árut szereztek be.”
