Elöljáróban az ősképekről és az archetipusról.
Antropozófia – Rudolf Steiner:
A szellemi világban először a fizikai és a lélekvilág dolgainak és lényeinek szellemi ősképeit láthatjuk (Urbilder). Ha arra gondolunk, hogy a festőben szellemileg már benne él a kép, mielőtt megfestette volna, hasonlatot kapunk arról, hogy mit értünk „őskép” alatt. Most nem az a fontos, hogy a festő fejében a kép megkezdése előtt talán nincs is mindig ilyen őskép, és az csak a gyakorlati munka folyamán, lassanként alakul ki. A szellem valóságos világában mindennek megvan a maga ősképe, és a fizikai dolgok és lények ezeknek az ősképeknek csak képmásai.
Jung:
A kollektív tudattalan archetípusai (1934) című tanulmányában világítja meg és illusztrálja a kollektív tudattalan és az archetípus fogalmát.
A kollektív tudattalan – ez a szint már nem személyes tapasztalatból származik, hanem velünk született. “Nem individuális, hanem általános természetű, vagyis az egyéni lélekkel szemben olyan tartalmakat és magatartásmódokat rejt magában, …melyek az összes individuumnál ugyanazok.”
Mi az archetípus? A szó etimológiáját tekintve az arché ’kezdet’ és a typos ’típus’ szavak összetétele, jelentése őskép. A platóni eidosz ’idea’ átírása, ami csak azt bizonyítja, hogy a kifejezés már az antik világban létezett. Platónnál ezek az ideák ősképek, melyek transzcendens, örök formák, és a látnokok számára álom vagy egyéb kinyilatkoztatás formájában válnak láthatóvá. Az archetípusok a tudattalan szerveződési formái, olyan képek, készenléti rendszerek, amelyek – mivel nem individuálisak – az agyszerkezettel öröklődnek. Archetipikus mintákat hoznak létre, melyek a közös emberi ösztönök önképét jelentik.
A fogalom azonban csak olyan pszichikus tartalmakat jelöl, amelyek “tudatos átdolgozáson”, tradíciók által történő megmunkáláson még nem estek át. Jung azt állítja, hogy minden eszme alapját archetipikus ősformák vetették meg, melyek a gondolkodás korát megelőző észlelés korában alakultak ki. Ez a kor lehet a teremtésmítoszok homályába merült aranykor, amikor a mai értelemben vett én még nem gondolkodott – tehát nem is létezett. A mítoszon és a mesén a tudatos feldolgozás értékelő befolyása már nyomot hagyott, ezért az álmokban megjelenő ősképeket egyénibbnek és érthetetlenebbnek találjuk, mint az előbbieket. Az eddigi mítoszmagyarázatok egyáltalán nem gondoltak a lélek mélyén rejtőző képekre. “De amiképp az archetípusok mítoszokként a népek történelmében bukkannak fel, úgy találhatók meg minden egyénben is, és ott a legerősebb a hatásuk, …ahol a tudat a legszűkebb vagy a leggyengébb, s ahol emiatt a fantázia a külvilág adottságait ellepheti.”
Jung tehát azt állítja, hogy az ősképek és a tudattalan akkor tud igazán előtérbe kerülni, amikor a tudat nem működik, természetesen vagy mesterségesen “ki van iktatva”. Ilyen állapot lehet az álom, a drogok által előidézett önkívület, vagy ehhez hasonló a kisgyerek észlelése – hiszen az én fogalmát későn és nehezen sajátítja el. (Ebből az állapotból, mint az alkotás valódi és hamisítatlan forrásából indultak ki a szürrealisták is.) És ilyen, vagy ehhez közeli a mítoszokat létrehozó, ősképekben gondolkodó ember szubjektív önkifejezése is, mert “természetismerete lényegében a tudattalan lelki folyamat nyelve és felsőruhája”.
(Chilembu Krisztina)
Molnár V. József: Ősképek
A kisgyermekben – hasonlóképpen az ihletett művészhez és a természetben élő emberhez – a vele született adottságok, s a javarészt tudattalan élmények munkálkodnak. Hagyja, hogy eszköze legyen a létet igazító törvénynek; akaratával, nyiladozó értelmével alig tud beavatkozni annak megvalósulásába. Rajzai ezért mondanak el sokkal többet a világról, mint amennyit föltételezünk róla szellemi képessége, érettsége alapján. Kezdetben begyakorolt sablonok nem korlátozzák, a valóság külső képe nem készteti tapadásra, nem béklyózza meg képzeletét. A szálka, a kör, a fészek a primer önkifejezések.
A műhelykiállítás mindkét alkotójának műveiben kitüntetett szerepe van a körnek, mely talán a legalapvetőbb őskép. Tekintsük át legfontosabb jelentéstartalmait.
- A kör először is egy kiterjedéssel rendelkező pont, részesül annak tökéletességéből. Így a pontnak és a körnek közös szimbolikus sajátosságaik vannak: tökéletesség, egyszerűség, a megosztottság és különbségtétel hiánya… Ha már nem az ősi pont rejtett tökéletességeit szimbolizálja, a kör jelképezheti a teremtett határokat is, másképpen fogalmazva, a világot, ahogyan elválik princípiumától. A koncentrikus körök a lét fokozatait jelképezik, a teremtett hierarchiákat. Ezek együttesen jelenítik meg az egyetlen és meg nem nyilvánuló lény egyetemes manifesztációját. Mindebben a kört oszthatatlan teljességében látjuk… A körmozgás tökéletes, megváltoztathatatlan, kezdet és vég nélkül való, változások nélküli; ez teszi lehetővé, hogy az időt jelképezze. Az idő úgy definiálható, mint egymással egylényegű pillanatok folyamatos és változatlan egymásra következése… A kör így az eget is szimbolizálja, a körkörös és eltéríthetetlen mozgással…
Az értelmezés másik szintjén maga az ég válik szimbólummá; a szellemi, láthatatlan, transzcendens világ szimbólumává. De közvetlenebbül a kör a kozmikus eget szimbolizálja, különösen a földdel való kapcsolataiban. Ebben a kontextusban a kör szimbolizálja az ég tevékenységét, dinamikus beilleszkedését a világmindenségbe, kauzalitását, gondviselő szerepét, példaszerűségét. Ebből eredően a teremtés felé forduló isteni erő szimbólumaihoz csatlakozik, amelyeknek életét megteremti, szabályozza és rendezi.
Filozófusok és teológusok írásai szerint a kör nemcsak változatlanságában szimbolizálhatja az isteni erőt, hanem szétáradó jóságában, mint minden dolog eredete, létfenntartója és betetőzése; a keresztény hagyomány azt mondaná: mint alfa és omega.
- Pszeudo-Dionysziusz Aeropagita a koncentrikus körök és a középpont szimbolikájának segítségével írta le, filozófiai és misztikus fogalmakat használva, a teremtett lény viszonyát létrehozójával: a középponti egységtől eltávolodva minden részekre oszlik és megsokszorozódik. Ennek fordítottjaként a kör középpontjában minden sugár együtt van jelen különleges egységben, és egyetlen pont magában foglal minden egyenest, amelyek egységesen vannak egymáshoz kapcsolva, és összességükben kapcsolódnak ahhoz az egyedüli princípiumhoz, melyből mindannyian erednek. A középpontban egységük tökéletes; ha kicsit távolodnak el tőle, csak kis mértékben különböznek; ha jobban szétválnak, nagyobb mértékben térnek el. Egyszóval abban a mértékben, ahogyan egyre közelednek a középponthoz, kölcsönös egységük szorosabb; ahogy távolodnak tőle, a különbség közöttük nő.
A zen-buddhizmusban gyakran találunk koncentrikus körábrázolásokat. A körök a belső tökéletesedés utolsó fázisát, a szellem által elért harmóniát jelképezik.
- A kör a vezérlőelv egységének és az égnek a jele: mint olyan, utal ezek tevékenységére, a ciklikus folyamatokra. A kör a centrális pont kifejlődése, megnyilvánulása: A körvonal minden pontja találkozik a kör középpontjában, amely kezdetük és végük, írja Proklosz. Plótinosz szerint a középpont a kör atyja, Angelus Silesius szerint a pont tartalmazza a kört. Számos szerző, mint például Henri Suso, említi ugyanezt a hasonlatot a középpont és a kör, valamint Isten és a teremtés között.
A kör az égi ciklusok jelképe, nevezetesen a bolygók körforgásáé, a zodiákus által jelképezett éves ciklusé. Az expanzív tendenciát jellemzi. Következésképpen a harmónia jelképe, és ez az oka annak, hogy az építészeti szabályok gyakran a kör felosztásán alapulnak. Miért kör alakban mozog az ég? — kérdezi Plótinosz. Mert a Felsőbb Értelmet utánozza.
Az őseredeti forma valójában nem elsősorban a kör, hanem a gömb, a Világ Tojásának alakja. De a kör a gömb metszete vagy vetülete. Ezért a földi Paradicsom kör alakú volt. A négyzetből a körbe való átmenet, mint például a mandalában, a térbeli kristályosodás átmenete a nirvánába, az őselvi meghatározhatatlanságba; átmenet a Földből az Égbe a kínai terminológia szerint.
- A négyzettel kombinálva a körforma a mozgás képzetét idézi fel, a rend vagy szint változását. A négyzetformához kapcsolódó körformát az emberi pszichikum ösztönös módon úgy értelmezi, mint egyfajta dialektikát az ember által természetes módon áhított transzcendens égi és jelenlegi tartózkodási helye, a földi között, ahol úgy tekinti magát, mint egy átmenet alanyát, egy olyan átmenetét, amelyet azonnal meg kell kezdeni a jelek együttesének segítségével.
A négyzetbe írt kör jól ismert szimbóluma a kabbalistáknak. Az anyagban rejlő isteni tűz szikrájának jelképe, amely az élet tüzével itatja át ezt az anyagot.
- A kör az idő szimbóluma is; a kerék forog. Már a korai ókortól kezdve a kör jelezte a teljességet, a tökéletességet, egybefoglalta az időt, hogy jobban mérhesse azt. A babiloniak időmérésre használták; 360 fokra osztották, a 360 fokot pedig 6 darab 60 fokos egységre; elnevezése, a shar a világegyetemet, a kozmoszt írta le. A babiloni vallási gondolkodás ebből vonta ki a végtelen, ciklikus, egyetemes idő fogalmát, amely aztán áthagyományozódott az antik világra, a görög korra például, a saját farkába harapó kígyó formájában. A keresztény ikonográfiában a kör motívuma az örökkévalóságot szimbolizálja; három egymásba forrt kör az Atya, fiú és Szentlélek szentháromságát idézi fel.
- A kör kifejezi az istenség kezdet és vég nélküli lélegzését. Ez a légzés folyamatosan és minden irányban zajlik. Ha ez a lélegzés leállna, azonnal eltűnne a világ. A nap és az arany, a nap képmása körrel írhatók le. Az ókorban a kör alakú alaprajzot a tűz, a hős, az istenség kultuszához kapcsolták.
- Az iszlám hagyományban a körformát tekintik minden forma közül a legtökéletesebbnek. Így mondhatják a költők, hogy a száj által formált kör a legszebb a formák között, mert tökéletesen kerek.
Mivel saját magába fordul vissza, nincs kezdete, sem vége, befejezett, tökéletes; a kör az abszolút jele .A kör szimbolikája magában foglalja az örökkévalóság vagy az örökös újrakezdések szimbolikáját.
A mawlavis dervisek körtáncát, melyet dervisforgásoknak neveznek, a kozmikus szimbolika ösztönzi: a Nap körül forgó bolygókat utánozták, mindannak a körforgását, ami mozog, ugyanakkor a Nap által szimbolizált istenkeresést is.
A szufiknál Jalad-od-Din-Rumi szembeállítja a jelenségek világának anyagi körét az abszolút létező körével. Szintén ő mondja, hogy ha felnyitnánk egy porszemet, egy napot és a körötte forgó bolygókat láthatnánk benne. Vajon egy atomfizikus nem ugyanezt mondaná-e?
8.Egyetemes módon a kör minden éginek szimbóluma (az ég maga, Isten, a lélek, Platón a pszichét gömbbel ábrázolja). Már a babiloniaknál megtaláljuk a kör és a négyzet által kifejezett ég- föld együttest. A négyzet beleilleszthető bizonyos határok közé, a kör a határtalanságot fejezi ki.
Jung megmutatta, hogy a kör szimbóluma a psziché teljességének archetipikus képe, az Én szimbóluma; míg a négyzet a földi anyag, a test és a valóság jelképe.
Forrás: Jean Chevalier-Alain Gheerbrant: Dictionnaire des Symboles (Paris, 1973-1974, Seghers) Fordította: Maruszki Judit
A Kör jelenti tehát: a világmindenséget, a határtalan teret, a korlátlan időt. Ez Isten alapmintája, ez az abszolút semmi, amely azonban képes mindent világra hozni, és mindent visszavenni és elnyelni. Egységet, egészséget, tökéletességet, a kiteljesedett tudatot szimbolizálja.
A Négyzet pedig jelöli az összes teremtmény eredeti állapotát. Állapota a tudatlanságnak, jelenti az elementáris Világot, jelenti a négy égtájat, négy évszakot, négy elemet: Tűz (életvágy), Föld(jólét), Levegő(életerő), Víz(értelem).
Görög kereszt (egyenlő szárú kereszt): Két szárának metszéspontja az univerzum központja. A kereszt összekapcsolja a vízszintest a függőlegessel, a Földet az Éggel, az időt az örökkel, a természetet a természetfölöttivel. A felfelé törekvést és az evilági terjeszkedést éppúgy szimbolizálja, az egyensúlyról gondoskodik.
Ezért fontos szimbólum a körbe rajzolt kereszt, mely így világkeresztté, komplex jelképpé válik.
Azért tartottam fontosnak az ősképekről ilyen terjedelmesen beszélni, mert gyakran dobálózunk ezzel a fogalommal, és fontosnak, érdekesnek gondolom, hogy alkotó és befogadó egyaránt több tudatos ismerettel is rendelkezzen a témáról, az ösztönösségen túl.
A Magyar Kárpitművészek Egyesülete 2012 óta építi kapcsolatait a Marosvásárhelyi textilművészekkel. Több ottani alkotót hívtak meg a Szombathelyi Textiltriennáléra 2012-ben, viszonzásként következő évben 40 magyar kárpitművész állíthatott ki a Marosvásárhelyi Kultúrpalotában. Pápai Lívia is tartott előadást a Bolyai Alapítvány Alkotótáborában.
Kozma Rozália marosvásárhelyi textilművész 2012 óta tagja a Kárpitművészek Egyesületének, aktív résztvevője volt a két utolsó kollektív kárpit, a Petőfi és a Radnóti elkészítésének is. Nem véletlen tehát, hogy a jó Marosvásárhelyi kapcsolatok továbbépítése jegyében az idén 20éves egyesület műhelykiállításán most Kozma Rozália 4 műve és Mana Bucur keramikusművész a Képzőművészek Országos Szövetsége Maros megyei elnöke alkotásai láthatók.
Ha a műveken végigtekintünk, érdekes kapcsolódásokat találhatunk – bármily esetleges is a művek találkozása egy műhelykiállításon – főként, hogy más alapanyagból készültek.
Kozma Rozália műcímei: Labirintus, Metamorfózis, Évszázados romok, A szövés születése.
Mindenképpen a görög mitológia ihletéséről beszélhetünk velük kapcsolatban. (Csak kuriózumként említem, hogy az idén 20. alkalommal megrendezett marosvásárhelyi textil kiállítás címe is Ariadnae ) A „Labirintus” egy fragmentuma, egy idézete az egésznek. A kékeszöld, finom, szövött, színátmenetes alap, a színét változtató, mindig mozgó tenger, melybe zeg-zugos alakzatok nyúlnak be, végükön a hullámokat megidéző, ősi, szögletes, ismétlődő, önmagába visszatérő, csigaszerű geometrikus díszítőmotívummal, a meanderrel. Érdekessége a kárpitnak, hogy a mű több pontján a fonalat szőrmeszerű felületté burjánoztatja, melyről azonnal egy másik mitologikus történet idéződik fel Iaszon és az aranygyapjú históriája. Az anyaggal való további játék, hogy az egyik meander alapja külön hálószerűen horgolt applikáció. A háló megint csak visszautalás a tengerre, de a szerelemre is, hiszen Ariadné a szerelem miatt segít Thézeusznak kijutni a Labirintusból, de pl. Hephaisztosz is feleségét Aphrodítét és annak titkolt szerelmesét Arészt bűvös hálóval ejtette foglyul.
„A Szövés születése” fonalak, színek, anyagok játéka. Egy dekoratív rácsszerkezetben változatos színű, anyagú, és felületű, szövött betétek láthatók, köztük a legrégibb anyag, a háncs is megjelenik hol felvető, hol bevető szálként. Ez esetben az anyag a múltba-nézés eszköze.
Az „Évszázados romok” klasszikus kárpit, melyen építészeti elemek tűnnek fel, oszlop töredék, voluta, lófej… a tenger kékje, az épületek fehér színe az emlékdarabok, mintha egy eltépett és újra összeillesztett emlékkép fragmentumait látnánk. Mintha egy álom kavargását látnánk.
A „Metamorfózis a legkülönösebb az ősképek sorában. A kárpit szélén körben görög betűvel, de magyarul olvasható Ovidius Átváltozásaiból a következő idézet:
Új alakokká vált testekről indit a lelkem
szólani; isteneink! (hisz ez is mind általatok
lett), adjatok ihletet, és a világ eredő idejétől
végig, az én koromig legyetek vezetői dalomnak.
Ez A világ keletkezéséből való részlet egyszersmind a művésznő ars poeticája is.
És valóban, a teremtés kínjait látjuk. Az őskáoszban megszülető rácsos szerkezetű mag, a gömb, az idea, az eszme találkozik a földdel, az anyag négyszögével, a világgal, hogy végül egy kristály-rácsszerkezeten, a geometria nyelvén megfogalmazva tűnjön elénk. Felette ott lebeg mementóként az isteni gondolat, melyből származott. Az átváltozás első két fázisát szabadon engedett fonalhalmaz csillagköde választja el.
Az ősképekről szóló hosszú bevezető szinte minden eleme felbukkan szemünk előtt.
Mana Bucur két kerámiaplasztika sorozatot mutat be a témában. Az egyik a Szemet-szemért sorozat. A másikban ilyen címekkel találkozunk, mint: Csapda, Piramis, Örző, Unikornis
Ezzel a második sorozattal kezdeném. Lehetne a címe Metamorfózis is. A hét plasztikát sorrá rendezve, mintha egy teremtő-folyamat-játéknak lennénk tanúi. Egy láthatatlan „isteni” kéz a szemünk láttára formálja, alakítja az anyagot, vagy a megszületett anyag formakereső születés-fázisai sorakoznak elénk. A legelső darab zárt, sima felületű, csúcsos, nyújtózkodó. Aztán a felület kilyukad, felbomlik és a forma rács-szerkezetként születi újjá. A harmadik – negyedik darabon már a sima és a rácsos felületek osztoznak a formán, de megjelenik, kinyújtózik, a csőr vagy szarv motívum, majd ez a szarv fém-applikációként is előbukkan.
Közbevetésként beszélnünk kell a rácsról, ami ugyebár A Magyar Értelmező Kéziszótár meghatározása szerint lécekből vagy huzalokból hézagokat hagyva összeerősített, sík felületet alkotó elrekesztő szerkezet. . A természetben a csontszövet, a növényi sejtfal, a levélerezet ilyen rácsos, hálószerű. A természet nyomán készített az ember olyan rácsszerkezeteket, mint a szűrők, varsák, hálók, illetve a textil szövés-technikájával a sövényfalakat, sövénykerítéseket. A kerítésnek pedig ott a kapcsolódó jelenetés-csoportja, a védelem, bezárás, takarás, elrejtés. Ez utóbbi nem idegen a művésznőtől, hisz gyerekkora óta kíséri a titok-doboz motívum, és az örök kérdés, mi van ott belül?
A plasztikasorozatban a rácson túl mindenesetre megjelenik a kockaszerű doboz-alakzat is, ezúttal onnan tör ki a szarv/csőr. Itt a négyszögben koncentrikus körök láthatók, ezek középpontjából bukkan elő a szarv a belső tökéletesedés utolsó fázisaként, hogy aztán a sorozat utolsó darabján már négyszögforma nélkül, a tiszta körformából törjön elő. A lét fokozatai, középen a teremtővel
A Szemet-szemért sorozat is ezekből a formai elemekből építkezik. Az anyagi világ súlyos bazaltkockáiból emelkednek ki a Szemek Köralakzatai, melyek belső magjai fekete-vörös-karcolt-rácsos, koncentrikus körök világkereszttel, mely összekapcsolja a vízszintest a függőlegessel, a Földet az Éggel, az időt az örökkel, a természetet a természetfölöttivel.
Az álmok világában, a szemet az univerzum megfigyelésének új dimenzióival azonosítják. Az életre való jobb rálátást jelenti, valamint az erőt arra, hogy összpontosítsunk egy új szempontra. A szem továbbá azt az adottságot is jelölheti, amellyel a dolgok mögé látunk.
A szem szimbolikájába beletartozik a próféciák mondása, a jövőbelátás is. Erre már az ókor alkimistái és asztrológusai is rájöttek, akik valahányszor a csillagok állásáról beszéltek, az Ég Szemét említették, amelynek rálátása van az eseményekre, emberi sorsokra.
A legtöbb antik és mai ezoterikus filozófia azt állítja, a szem az a csatorna, amely egy új dimenzió felé vezet. Ebben az esetben a szem már nem egy fizikai szimbólum, hanem egy légies, éteri jelkép, ami lehetővé teszi, hogy a tudat belépjen az örökkévaló fejlődés kapuján.
Köszönöm, hogy felkértek a műhelykiállítás megnyitására, gratulálok a művészeknek, a kiállítást megnyitom.
Urbán Ágnes
