„A szőnyeg, amely Nyugaton luxus igényeket elégített ki, keleten a nomád társadalomban mindennapi használatra készült. Szőnyeg borította mind a köznép, mind az előkelők otthonát képező sátor földjét, falát, értékeiket szövött táskában tartották, szállították, állataikat szőnyeggel takarták. A család szőnyegen, imádkozott, pihent, az újszülöttet szőnyegen ringatták és olykor a halottat is szőnyegen ravatalozták.”
“A sátrak divatja nem zárul le a helyhez kötött megtelepedéssel, a kőházak építésével.”
“Már az Árpád-kori magyar írásos emlékekben többször előfordul a szőnyeg, illetve kárpit kifejezés, néha elképzelhető, hogy ezek valóban szövött kárpitokra vonatkoznak, de többnyire ugyanazzal a kifejezéssel illetik a mintás selyem-, hímzett, festett, rátétes díszű vagy bőrkárpitokat is.
A gyapjú falra valók között “szász” és “székely” kárpit elnevezéssel is találkozunk, ezeket is itthon készítették. Keletről hozták be a gyapjúból szőtt -kilimeket és a fejedelmi leltárakban előforduló ”török kárpitot”. Ez utóbbi igen drága, hímzéssel díszített, arannyal átszőtt selyemkárpit volt. “A mintás selyem-és bársonybrokát “olasz kárpitok”… szintén drágák voltak. Gyakori még a zöld színű “Bécsi kárpitok” kifejezés…
A “képes”, “flandriai”, “vadas” jelzők is szövött kárpitokra vonatkoznak. Említenek “lengyelkárpitokat” is. „Keleten nagy számban készültek címeres szőnyegek Európa számára, mint pl. az értékes lengyel szőnyegek, melyekről – többek között -” az 1601-es évszámú, III. Zsigmond király megrendelő levele által van tudomásunk.”
A szőnyeget, a kárpitot, – és a különböző textíliákat is „valutaként”, drága fizetőeszközként használták. “(..egy rőf skarlát ára két-három ló árának felel meg.)”
Mindenesetre bizonyítható, hogy a kárpitok egyes fajtáit már a kezdetektől ismerték .
