Balogh Edit, Baranyi Judit, Baráth Hajnal, Benedek Noémi, Csókás Emese, Dobrányi Ildikó, Erdélyi Eta, Farkas Éva, R. Fürtös Ilona, Gremsperger Beatrix, Harmati Zsófia, Hager Ritta, John Ágoston, Kecskés Ágnes, Kneisz Eszter, Kovács Péter, Kókay Krisztina, Lencsés Ida, Martos Katalin, Máder Indira, Mészáros Erzsébet, Nagy Dalma, Novák Ildikó, Nyerges Éva, Oláh Tamás, Pasqualetti Eleonóra, Pápai Lívia, Pázmány Judit, Remsey Flóra, Solti Gizella, Szabó Verona, Tápai Nóra, Zelenák Katalin, Horváth László

A Kárpit határok nélkül darabjait a résztvevők külön szőtték meg a saját szövőszékükön, majd összevarrták egy nagy méretű felületté. A millenniumi kárpit még szorosabb együttműködés lehetőségét teremtette meg 33 művész számára. A feladat végrehajtásának alapelvei, módszertana az alkotás folyamatában lépésről-lépésre formálódtak újszerű, áttekinthető rendszerré. 1998-ban először a cél volt közös: a magyar államiság ezer éves évfordulójának méltó megünneplése.

A motívumgyűjtés, a történelmi emlékezet felelevenítése során Szent István és a koronát küldő II. Szilveszter pápa személye került a középpontba. A kárpitok hagyományos funkcionalitásának tudata is meghúzódott  annak az ötletnek a hátterében, miszerint az Esztergomi Bazilika renoválás előtt álló északi tornyában található kápolna falait „öltöztessék fel.” A kápolna néhány méterre áll attól a helytől, ahová a régészeti feltárások a koronázás egykori helyszínét vélelmezik. A helyszíni szemlét követően többen készítettek vázlatokat, de a műemléki helyreállítás és a kárpitszövés együttes költsége elérhetetlenül magasnak tűnt. A biztos megvalósíthatóság kedvéért a teljes koncepciót meg kellett változtatni.

A Keresztény Múzeum igazgatójával együtt egy kiállítótérben bemutatható 18 m2-es kárpit terve körvonalazódott. Az Egyesület delegáltjai több alkalommal jártak Esztergomban, illetve egymással is folyamatosan konzultáltak a felmerülő újabb lehetőségekről. Az elképzelt mű ekkor kapta a Szent István és műve  címet. A keresztény Múzeum önrész vállalásával segítette a Magyar Millenniumi Kormánybiztos Hivatalához benyújtott pályázat sikerét. Dobrányi Ildikó (1949–2007) ember feletti erőfeszítéseket tett a tervezés, a szövés feltételeinek megteremtésére.

A pénzügyi adminisztráció irányítása, a résztvevők motiválása, a felmerült vitás kérdések megoldása, általában a sokoldalú, célratörő, és a kommunikáció fenntartása a nem régiben elhunyt egyesületi elnök asszonynak volt köszönhető. A résztvevőknek sikerült megállapodniuk abban, hogy a művet egyéni tervekből kiinduló, de határozottan közösségi megnyilvánulásnak tekintsék.

A szerzőség érzékeny területén az individualitásból a kollektivitásba történő átmenetet a tervezési eljárás szokott menetében adódó csoportosítás teremtette meg. Az első terveket minden egyes résztvevő maga készítette el, majd egy munkaülésen bemutatták egymásnak. Hamar nyilvánvalóvá vált, hogy három alapvető halmazba sorolhatók az egymástól sok tekintetben eltérő stílusú és tematikájú művek.

Így jött létre három csoport, melyek lázas munkával közösen festettek, rajzoltak egy-egy összefoglaló tervet. Ekkor állapodtak meg abban, hogy a háttérben meghúzódó nevek felsorolása nélkül nyújtják be ezen kartonokat a bíráló bizottságnak. Az eljárás egyrészt kiküszöbölte az esetleges személyi szimpátiákat a bírálati oldalról, másrészt megadta a lehetőséget arra, hogy a nyertes tervet mindenki magáénak érezhesse, hiszen nem nevekre lebontva kapták kézhez az eredményt.

A három terv közül az egyiket jelölte meg kivite­lezendő­nek a Keresztény Múzeum által felkért bizottság azzal a kitétellel, hogy egyes, részletesen kifejtett vonatkozásokban vegyenek majd át motívumokat, színeket a másik kettőről. Megszületett a végső terv, mely néhány módosításon még átesett a megrendelő Keresztény Múzeum és a művészek későbbi megfogalmazott igényei szerint. A szövést az időközben felállított Budavári Kárpitműhelyben kezdték meg három különálló szövőszéken. Csókás Emese állandó jelenléte mellett kilencen tudtak egyidejűleg dolgozni. 2000 karácsonyán, az Esztergomi Bazilika kupolaterében mutatták be az ország nyilvánosságának.  ­

A főszékesegyházból 2001 márciusában lekerült a kárpit a végleges helyére, a Keresztény Múzeumba. Néhány hónapon át, időszakos kiállításokon voltak láthatóak a különféle tervek és a szövésről készült fotók, filmek. Módszertanilag új utat nyitott a millen­niumi kárpit, a közösségi alkotás létjogosultságát az Egyesület későbbi nagyszerű munkái bizonyítják. Tartalmi szempontból a műfaji meghatározásra a „történelmi kollázs” fogalma lehet alkalmas.

Többféle korból, többféle technikával készült művészettörténeti és irodalmi emlékek. Közös bennük az, hogy Szent István korát idézik fel és mindazon gondolatokat, melyeket az utókor ehhez a nevezetes korszakhoz hozzákapcsolt. A hosszanti tengelyben a vizsolyi falkép ihlette köpönyeges Szűzanya alakja jelenik meg, köpönyege sok-sok embert, míg keze a Szent Koronát oltalmazza. A szaggatott bordűrökkel, keskeny sávokkal lehatárolt kisebb-nagyobb felületeken a koronázási palást, a Képes Krónika és a korona egy-egy felnagyított részlete került feldolgozásra.

Több apróbb motívum eredetije már nem követhető nyo­­mon, csak sejthető, hogy miféle középkori ábrázolások szolgálhattak előképül. Textíliák, kódexek, ötvösművek, oklevelek, festmények sorakoznak a szemünk előtt. A kompozíciót a szegélyminták, a barnás-vöröses színvilág összhangja tartja egységben. Szent István intelmei a mának is szóló etikai tanulságokat fogalmazzák meg, melyek betartása az ország jövőjének biztosítéka lehet.

Kontsek Ildikó művészettörténész