2014

A Magyar Kárpitművészek Egyesülete Alternatív szálak című csoportos kiállítása a 11. kerületi Önkormányzat égisze alatt működő Újbuda Galériában látható. A tárlaton harminckét művész alkotásai szerepelnek. A kiállítás érdekessége, hogy nemcsak hagyományos kárpitok kaptak helyet ezen a kiállításon, hanem például olyan grafikai munkák is, amelyek például a gobelinkészítés műhelyébe engednek minket bepillantani. Mind témában, mind tartalomban változatos anyagot láthatunk, azonban közös bennük, hogy valamilyen szálon mind kötődnek a Kárpitművészek Egyesületéhez és/vagy a 11. kerülethez.

Látunk olyan alkotást, amely a tervezés egy szakaszát – a kárpit kartonrajzát – merevíti önálló művé, Kováts Albert rajzaira emlékeztet Máder Irinda fekete-fehér grafikai munkája. Az is előfordul, hogy a szőttes szövetét nem fonalból, hanem más, ritmusában, textúrájában hasonló vagy éppen nagyon különböző anyagból készül, mint Fóris Katalin Ünneplőben című munkáján, ahol a filmtekercsek gyűrődései állnak össze fekete flitteres rakott szoknyává, ezzel ki is lépve a hétköznapok egyhangú fehérségéből, amit a háttér jelenít meg. A filmtekercs és az ünnepi ruha, esetleg az ünnepi asztalterítő jelentéskörei is összekapcsolódnak ebben a műben, hiszen az ünnepeken ilyen díszletek között örökítjük meg magunkat. Táblaképszerű alkotások, installációk is helyet kaptak ma. Itt elsősorban Balogh Edit fénnyel telített, nagyméretű munkájára, a Vertikum-ra gondolok, amelynek hangulatába csillogó tülldíszeinek részleteiben és a címben az angyalok kezeinek emelő gesztusát látom.

??? három részből álló, rendkívül dekoratív, laza szálhálózatból épülő „bélyegszőttese” az üvegfalas folyosón kapott helyet. A bélyegeken szerepel dátumpecsét, tehát a létező múlt egy valódi szeletének, üzenetének jelei sorakoznak az alkotáson, szabályos mátrixban, különböző színekben, oldalt élénkebb, szinte szivárvány változatosságban, középen pedig egyszínű barnaságban. De hogyan kapcsolódik az üzenet, a levél és a bélyeg a kárpithoz? Talán a múlt, az örökség, és a múltból felénk közvetített üzenetek témája révén. Pápai Lívia Papírzsebkendő című alkotásában is utal arra, hogy a textil, a kárpit és a gobelin, de egyáltalán a ruhanemű, a szőtt anyag maga mennyire közvetlenül, sőt ki lehet mondani, hogy transzcendens erővel kapcsolódnak az emberi élet folyamatához, a hagyományhoz, de annak elvesztéséhez is. Arról beszél igen áttételesen ez az alkotás, hogy ennek a kornak mit nem jelentenek egy régi dédszülőktől örökölt kelengyés láda kincsei, egy egykor életen át használt tárgy, például egy Biblia vagy akár egy kendő, zsebkendő. Maga a cím és a létrehozás gesztusa egyaránt értékveszteséget sugallnak, a múlt és a jelen között éles szakadék van, a régi időben a ruhaneműek, a textilek így a zsebkendők is tartósabb anyagból készültek és szimbolikus szerepük volt az egyén életének fordulópontjain. Feszültséget hordoz a műben, hogy a zsebkendő, amely egy igen profán célra használt, ráadásul eldobható használati tárggyá vált korunkban, itt vékony és régi biblialapok összesodrásából keletkezett szálakból épül fel. Ragasztási pontjain mégis átüt, közvetíti saját anyagának tartalmát, eredeti jelentését, ugyanis ez a papírszál-hálózat egy keresztet rajzol ki. A múlt a Biblia olvasásával és tartós, hímzett zsebkendők használatával, míg a jelen a megszentségtelenítés és eldobható tárgyak tömkelegével jellemezhető.  Benedek Noémi Labirintus című alkotásán egy fémhálóra kerül  a piros, vörös, fekete fonalakból létrehozott, felülnézetből ábrázolt útvesztő. A formák amőbaszerűen burjánzanak. Azonnal szembetűnik, hogy egy igen szokatlan labirintust látunk, hiszen a labirintus falai általában merevek és geometrikusak, itt azonban egészen lágyak, organikusak, néhol állati vagy emberi formákra emlékeztetnek. Vajon ez egy gyúrható, puha falú labirintus? Vagy maguk a labirintust járók maguk válnak labirintussá? Ez a mű is sok további kérdést felvet. Nagy Judit Predesztináció című nagyméretű falikárpit-sorozatának egyik grafikai terve szintén tanulmányozható a kiállításon, mely a Kapu címet viseli. A tízrészes sorozat, melynek néhány darabját 2014 szeptemberében a Petőfi Irodalmi Múzeumban is láthattuk, olyan témákat jár körül, mint a Kör, a Lélek, vagy a Fal, tehát mindannyiunk életében fontos, általános érvényű, ám egyénivé formált szimbólumokat fejtenek ki. Nagy Judit Konfuciusz mondásait idéző, gyönyörű gnómákat is ír a szimbólumokat soroló szőttesekhez, itt például: „Csak bátran lépj be a kapun, ne félj! Csak vigyázz, ne taposd le az aranypipacsokat! Törékenyek!” Minden emberi kapcsolatra, minden élettervre igaz lehet ez a megállapítás. Ha Keletnél, a misztikumnál és szimbólumoknál járunk, akkor érdemes Nagy Judit munkájával összekötni Bényi Eszter Utak című kárpitját. Első látásra tömbházakat vagy panelházakat azonosíthatunk rajta, talán felülnézetből. Egyhangú lakódobozok, falanszteres „lakógépek” ezek, melyek mindig kibillennek a merev geometriából. Ha közelebb lépünk, kiderül, hogy ezek a négyzetes formák, melyekből összesen 64 látható a kárpiton, különböző vonalrovátkákkal vannak feldíszítve. Ezek a hatrészes vonalkötegek megfeleltethetőek az ún. hexagramoknak, amelyek egy-egy élethelyzetet képviselnek és a Ji Kingből származnak. Így jobban értelmezhető az Utak cím is, amelyet éppen ezeknek a házaknak (vagy akár személyeknek) az aktuális élethelyzetét körülvevő területből rajzolódik ki. A kép logikája azt sugallja, hogy az útjaink nem a hexagramok által megszabott rendszerből, hanem inkább az azok közötti átjárókból alakulnak ki. Az alaphelyzet mindig csak egy olyan kiindulópont, amely megváltozik később és ahonnan átmehetünk egy másik házba. A vizuális helyek, és helyzetek között nincs igazán léptékbeli különbség, egykedvű, mégis derűs sorsfalanszterben élünk? – kérdezi az alkotás. A kérdést kiegészíti, hogy az Utak-ban a figyelmes szemlélő egy keresztformát is észrevehet, amely a keresztény világértelmezést is a mű részévé teszi. Ismét a mesés Keletre röpít, csak egészen máshogy Kovács Péter Varázsszőnyeg című kárpitja. A szintén megszőtt keretben látunk egy gyönyörű harmonikus keleti szőnyeget felülnézetből és mellette mintha egy fa oldalágai volnának a kék különböző árnyalataiban. Baráth Hajnal Emberláda című vegyes technikájú grafikája is keleties hangulatú, bár a törzsi művészet formakincsét is idézi. Az ’emberláda’ szóról azonnal az Ószövetség frigyládájára asszociál a néző. A Baráth Hajnal készítette sorozatban valóban szerepel a Frigyláda is, transzcendens kékben vagy éppen zöldek, kékek sárgák változatos árnyalataiban. A szentséget képviselő láda színeihez képest az emberláda igencsak földes árnyalatú, tartása merev, befejezettséget, lezártságot sugall, karjai tehetetlenül lecsüngnek, s a tér, amelyben áll, szélein szakadozott, a fej pedig egy éles vonallal elválik a testétől. Ez a szenvedéssel telített emberkép igazán a frigyládával összevetve értelmezhető. Lencsés Ida Tekercs című munkája szintén egy nagyobb sorozat része, és formájával szintén az Ószövetségi szent szövegek ünnepélyességét, tartalomgazdagságát közvetíti, igaz, képi nyelven. A vászonra festett épített formákat Lencsés Ida az ókori, mélyen kannelúrázott oszlopok, oromzatok, terek reminiszcenciáit szürreálisan egy tömbbe fogalmazza. Nagy, szinte átláthatatlan tömbben úsznak a múlt emlékei, melyek szépek is, de terhelőek és bonyolultak Érdekes módon nem vízen, hanem meleg, barnás, földes területeken „úsznak”. Az emberi egzisztencia törékenységét fogalmazza egy levélszimbólumba Szabó Verona Zúzmara című vászonra rajzolt és ezüstfonalakkal kihímzett finom művű munkája. A zúzmara a hideg pusztító, ámbár esztétikailag csipkéző kihímző tevékenysége az idővel, az elmúlással kerül összefüggésbe. József Attila Fagy című verse jut eszünkbe: „Hol az az éles szélű kő? Hol az a fagyos vasdarab? Vágd bele, zúzd be, lépj belé!… Ez az idő, ez az idő?” Az ősz, illetve télszimbolikához kapcsolódik Bocz Bea nagyon friss és sok érzetet sűríteni képes grafikája, amely a November címet viseli. Szinte égnek azok a heves, fekete tollvonások rajtuk pedig a fehér fény felé még novemberben is nyakukat nyújtóztató lágy ágak, melyek szőttesszerű rendezettségben,elvékonyodó szürke, fehér vonalaikkal a fekete alapból füstölögnek felfelé. Pázmány Judit Lelet című munkáján egy képsíkból kilépő tekeredő fémszálas textildarabot látunk. Olyan, mint egy földből kiforgatott, zúzmarás, egykor átvérzett ruhadarab, amelyet egy tömegsírból ástak ki és emlékeztet az egykori szenvedésekre. A születés és a gyerekkor témáit járják körül Martos Katalin Ajándék című munkája és Kneisz Eszter Csend, illetve Páros magány című alkotásai. Az előbbin látunk egy kisgyerekfejet, kézkrokit, zuhanó, futkosó emberek sziluettjét, ezek mintha gyerekkori diafilmjeinkből léptek volna elő. A kép bal fölső részében angyalhajból szőtt csillagfészek a sorsgomolyag, amiből a Párkák kibontották az Ajándék, vagyis a kisgyermek életét. Vizuálisan is áttöri az űrt és feketeséget az életszál, amely a kisgyerekig ér el. Keveset taglalt téma a gyerekkori magány problémája. Kneisz Eszter mintha erről tudósítana, a Csend című munkán, ahol egy magába mélyedt kisfiú ül a hajóban és a vizet nézi, illetve a Páros magány című képen két kisfiú próbál talán lélekhalakra bukkanni a nagy tengerben. A képek technikája is nagyon érdekes még egy megfestett kép háttere elé feszül a felvetőszál rendszere, amelynek csak egy része az emberalakok vannak megszőve, így a gobelin egy kettős terű lesz. Kiss Katalin munkája, a Como címet viseli, egyszerű, de nagyon élvezhető formában adja vissza a tenger vizének sokárnyalatú, kékes, ezüstös csillogását. Egy csoportba sorolhatók Tápai Nóra és Sipos Nóra munkái, melyek a Metamorfózis és Kijárat–bejárat címeket viselik. Tápai művének, amely egy vászonra nyomtatott táblakép, érzékeny színhasználatát emelném ki, amelyen festészeti eszközökkel beszél egy másik médiumról, a szőttesről annak foszlásáról, átalakulásáról, lebomlásáról színeiben visszafogottan, formáiban viszont expresszíven. Sipos Éva munkájának központi motívuma, amennyiben jól azonosítom, az aranytoll. A kép belsejét szinte felvérzi, és mint kreatív mag, szinte robbanva építi fel a kompozíciót, a kép szélén ez az aranytoll különböző elegáns és nagyvonalú gesztusokat, vonásokat is hagy maga mögött. Szintén ide tartozik témájában Ferenczi Zsuzsa Átjáró című tükröződő felületre nyomtatott izgalmas munkája, amely mintha sok ezer tükörlapot sokszorozna vizuálisan. A kiállításon nem jelenik meg az emberi arc, csak Zelenák Katalin alkotásában. A múltat tematikusan is megjeleníti a fejkendős nőalakban, a holland reneszánsz portéfestészet hagyományait idézve. A Kárpitművészek Egyesületének közös munkája, a színgazdag, nagyméretű gobelin, a Duna-Limes a dunai népek, országok közös sorsát térképszerűen jeleníti meg. A gobelinegységesség reprezentálja, hogy a textilművészet megannyi ágát-bogát képviselő művészegyéniség milyen egységben, harmóniában alkot  együtt.

Molnár Eszeter művészettörténész