A Szent László kárpit témájához a legendáriumokból merítettünk ihletet. A Lovagkirály figurája fontos, központi elem. A negatív és pozitív figurák szimbolikus használata egy vízszintes komponálású sávban jelenik meg. Út, a keresztény Európához való csatlakozás allegóriája, a pogány és a szent harca a tisztaság által nyeri el a végső nyugalmát.

A képen a Szent István örökségét, a vármegye rendszert is megjelenítjük, mert a magyar államiság mai napig fennálló szerkezetét jelöli, melyet Szent László is megszilárdított, melyel Szent István kultuszához is hozzájárult. Ennek szellemében az alsó szemmagasságban a Szent István-i örökséget megerősítő, Szent Lászlóhoz kapcsolódó deklarátum kezdő részletét idézzük. (a szabolcsi zsinat törvényeiből idézett, (Turoczianus Codex) Széchényi Könyvtár….)

A háttérben térképrészletet szerepeltetünk, melyen Európa közepét csillagjelzéssel jelöli. /A NASA geometriai elemzése alapján a Csepel sziget északi csúcsánál található Európa mértani közepe/

A Szent László által alapított Somogyvári templom romjának alaprajzát fontosnak tartottuk megjeleníteni. Magyarország területén alig maradt ép vár, templom. Három szövőszéken készítettük el a munkát két év alatt.

Balogh Edit, Benedek Noémi, Bényi Eszter, Bocz Beal, Fóris Katalin, Harmati Zsófia, Kecskés Ágnes, Marvszka-Koncz Borjána, Kovács Péter, Kozma Rozália, Kneisz Eszter, Kőszegi Annamária, Lencsés Ida, Martos Katalin, Máder Indira, Pápai Lívia, Pasqualetti Eleonóra, Pázmány Judit, Szabó Verona, Sipos Éva,Tápai Nóra, Zelenák Katalin

A Szent László kárpit elkészítésének terve a Magyar Kárpitművészek és Szövetsége marosvásárhelyi kiállítása idején fogalmazódott meg. A művészcsoport a környéken tett kirándulásai során ellátogatott a világörökség részét képező székelyderzsi unitárius vártemplomba, ahol nagy hatást gyakorolt rájuk a Szent László legendáját megörökítő freskók szépsége. A reprezentatív kárpit, a magyar múlt története egy szeletének szövését 2017-ben kezdték meg és 2019 szeptemberében készült el.
I. (Szent) László volt az első olyan Árpád-házi uralkodó, aki összekapcsolta a közép-európai népeket, aki egyszerre volt egyházépítő és hadvezér. A Szűz Máriának ajánlott, Szent László koronája alatt élő Hungarus, a Szent László-tisztelet is ötletet adott a kárpit megszövésére. László Gyula régészprofesszor feltételezése, hogy a László-legenda a XIII. század második felében először a szövött emlékeken jelent meg
A kárpit kivitelezését a közelgő Szent László-emlékév is indokolta. A 2017-es évet a magyar kormány Szent László-emlékévnek nyilvánította, a „lovagkirály” trónra lépésének 940., szentté avatásának 825. évfordulója alkalmából.
A kilencedik közös kárpitra vonatkozó elképzeléseket, vázlatokat, terveket közösen dolgozták ki. Együtt alakították ki a végső, kivitelezés előtti kartonokat is. A három szövőszéken szőtt, tehát három részből álló kárpit 200 cm magas, 768 cm hosszú. Anyaga gyapjú, selyem és fémszál. Technikája francia szövött kárpit, haute-lisse 4,5-ös felvetéssel. Ahogy a klasszikus francia gobelinnél, a felvetőszál és a vetülékfonal keresztezéséből alakul ki minden. Az archaizáló témát a freskókon megjelenő színekkel szőtték, finom, árnyalatos színkeveréssel.
Nem kis teljesítmény volt a művészek részéről a kárpit elkészítése, a figurák, lovak, az ornamentika, a térkép, a címerek, betűk összehangolása. Az eredmény lenyűgöző! A kész mű egyedülálló hangulatot áraszt. A történelmi ihletésű közös alkotások között a Szent László kárpit szellemiségében kapcsolódik a Kárpit határok nélkül, a Szent István és műve, valamint a Corvin kárpitokhoz, hisz itt is a múlt töredékeit, emlékképeit jelenítik meg. Ez az erőteljes hatású alkotás a megjelenített motívumok együttesével az adott történeti kor mára már ködbevesző emlékképét idézi fel.
A kárpiton a szinte mozgóképszerűen megjelenő cselekmény a székelyderzsi freskóciklust ábrázolja. A képsor eseménytörténete egymáshoz kapcsolódóan bontakozik ki. A központi elem, Szent László figurája a veleméri templomhoz kapcsolódik. A síkban megoldott háromdimenziós hatás, a mozgás és nyugalom együttes jelenléte sajátos harmóniát teremt. Benne van a befejezett befejezetlenség, a valóság hű mása.

Szent László (1046-1095)
Szent László, a „lovagkirály” a magyar nép szeretett uralkodója volt, aki a keresztény és magyar eszményt egyszerre testesítette meg. A magyar középkor egyik legnépszerűbb királya I. Béla és lengyel felesége, Richeza (vagy Adelhaid) gyermeke volt, Lengyelországban, 1046. június 27-én született.
1064 elején László bátyja, Géza és Salamon megosztoztak az országon. Valószínű, hogy Géza, mint a dukátus egészének ura a hercegség bihari része ügyeinek intézését Lászlóra bízta. László mindvégig igaz testvére, hű támasza volt Gézának, kitartott bátyja mellett jóban és rosszban. Közös csatákban, véres összecsapásokban vett részt Géza és Salamon oldalán. 1068-ban a támadó besenyőkkel vívtak sikeres ütközetet. Ehhez az ütközethez fűződik László párviadala a pogány „kun” vitézzel, amelyet leghíresebb tettei között tartanak számon. A történetet több Szent László életét bemutató freskón és a kárpiton is megörökítették.
Géza 1077-ben bekövetkezett halála után László lépett a trónra, de a koronát Salamon életében bizonyosan nem tette fejére. A Szent László-legenda megfogalmazása szerint „a királyi jelvényeket tisztelettel maga előtt vitetve nem azért töltötte be a királyi méltóság feladatát, hogy az első legyen, hanem hogy hasznos legyen”. László trónra lépésével Magyarországon új típusú uralkodói stílus vette kezdetét, ami az új politikai irányvonalon túl az expanziót is lehetővé tette. László idején megindult az a változás, amely a korai 12. századi művészet képének kialakulásához vezetett. Politikájának, kiemelt külpolitikai tekintélyének nagy szerepe volt. Több forrás is bizonyítja az igazságszolgáltatásban kifejtett pozitív tevékenységét és vallásos buzgóságát: „az igazság szigorát az irgalom szelídségével mérsékelte.” Évszázadokon át népi mondák, hősi énekek, himnuszok, templomi festmények, imádságoskönyvek állandóan vissza-visszatérő témája lett. László győzelme a „kun” harcos felett a kereszténység diadalát jelképezte a barbár pogánysággal szemben.
Lászlót 1192-ben avatták szentté. Mi, magyarok nem csak a csodatevő szentet tiszteljük benne, hanem személyében azt a sikeres országépítő uralkodót, aki a válságba jutott feudális rendet megszilárdította. Fegyverrel védte hazáját a német terjeszkedéstől, egyben az egész kereszténységet a keletről támadó pogányokkal szemben, védte a pápai hűbértől, és biztosította a magyar királyság önálló, független állami létét. 1095-ben halt meg, Somogyváron temették el, majd 1113 körül Váradon helyezték végső nyugalomra.
A Szent László kárpit némi változtatásokkal a székelyderzsi és a veleméri freskók szövött reprodukálása. Az elbeszélő tartalmú ábrázolás lüktető élettel telíti a felületet. A tér és az idő olyan dimenzióiba enged bepillantást, ahol a figurák, formák átlényegülnek, és szinte szimbolikus töltésűvé válnak. A kárpit képterében minden elemnek, motívumnak, a kompozíciós rendnek, a perspektívának, a térnek, a színeknek és színátmeneteknek jelentősége van.
A kárpit alsó szemmagasságában, a középső és jobb oldali traktusában a Szent Istváni örökséget megerősítő, Szent Lászlóhoz kapcsolódó deklarátum kezdő részletét idézik az alkotók. Egy részletet a szabolcsi zsinat törvényeiből. Szent László király az egyházi rendelkezéseinek teljessé tétele, különösen a hitélet szabályozása érdekében 1092-ben a szabolcsi földvárban zsinatot hívott össze. Az országgyűlés elnöke maga az uralkodó volt, aki világi és egyházi ügyekben egyaránt döntéseket hozhat. Ezzel nyíltan szembehelyezkedett a Rómából kiinduló egyházi reform előírásaival. A zsinat rendezte a papi nőtlenség kérdését, a pogánylázadások idején elpusztult egyházak helyreállítását, előírta az ünnepnapokon való kötelező templomlátogatást, eltiltotta a vasárnapi vásártartást, rendelkezett a papi utánpótlásról, iskolák alapításáról. Fontos rendelkezéseket hoztak az egyházigazgatás terén, megerősítették a püspökségek pozícióit és meghatározták a magyar egyházban megtartandó ünnepeket.
A kárpit középpontját a több jelenetre tagolt falképciklus foglalja el. A középkori magyar falképfestészet fennmaradt emlékei között a Szent László-legenda az egyetlen olyan falképciklus, melynek ikonográfiája nem kapcsolódik az Európában elterjedt legendaábrázolásokhoz. A magyar falképfestészet egyetlen autonóm ikonográfiai alkotása.
A Szent László legenda (amely talán soha le nem játszódott történetet örökít meg) középkori művelődéstörténetünk egyik fontos, hitelesen dokumentálható emléke. A falképek a krónikákból ismert kerlési csatához (1068) kapcsolódó leánymentés történetét jelenítik meg.
A Szent László legenda klasszikus, művészi hatású falképciklusa az udvarhelyszéki Székelyderzs unitárius vártemplomában látható. A vártemplom a világörökség részét képezi. A kutatások alapján a templom építését a XIII-XIV. századra datálják. A templom többször is megsérült, átépítették. A falképek egy felújítás idején kerültek felszínre, Huszka József kutatása során, 1887-ben. A több periódusban festett freskók közül a legkorábbiak a hajó északi falán, Szent László legendájának megjelenítése alatt maradtak fenn. A freskók feltáráskor a karzat feletti „kivonulási jelenetet” még nem találták meg, ezt a részt a Pál Péter vezette restaurátorcsoport fedezte fel. Esztétikai helyreállításuk 2016-ban fejeződött be. Az 1419-ben festett, a templom északi falán látható freskóciklus a késő középkori falképfestészet egyik legjelentősebb alkotása. Késő gótikus hálóboltozatának építésekor megsérült, de a jelenetek beazonosíthatók.
A falképeken megőrzött Szent László-legenda a középkori „történeti” emlékezés dokumentuma. A jó és rossz harcának szimbolikus megjelenítése. A székelyderzsi templom Szent László freskóiból a kárpitművészek öt jelenetet szőttek meg az utókornak. Az ábrázolt jeleneteket a Képes Krónika és más elbeszélő hagyományok alapján dolgozták fel.
A jelenetek nyugatról keletre haladva követik egymást. A kárpit „cselekménye” az üldözési jelenettel veszi kezdetét. László, a magyar sereg vezére vágtató lován az elrabolt magyar lányt magával ragadó kun vezért veszi üldözőbe. Szent László és a kun lova szinte repülő vágtában száguld. A lovak feje kecses tartású, sörényük fodrozó. Még a lovak kengyelének precíz megfestésére is figyelmet fordítottak. László kengyele egyenes szárú nyugati, a kuné pedig íves, nomád kengyel. Szent László páncélja mindegyik jelenetben egyforma, fején abroncskoronát visel. Felsőtestét páncél fedi, karján könyökvédős vért, kezén páncélkesztyű. Lábán hosszú szárú csillagos sarkantyút visel. A kun vitéz öltözete és fegyverzete is a sztyeppei viselet hiteles ábrázolása.
A következő rész a birkózás jelenete. A birkózás Ázsiából hozott magyar lovas népünk hagyománya. A falképen László és a kun vezér egymással szemben állnak, kezüket egymás vállára téve, fegyvertelenül zajlik a szabadfolyású küzdelem. A kép jobb oldalán az alacsonynak ábrázolt elrabolt lány, kezében László szekercéjével, amint a kun vitéz Achilles-inára sújt le. A párviadal szimbolikus értelmet közvetít: László győzelme a „kun” harcos felett a kereszténység diadalát jelképezi a barbár pogánysággal szemben.
A harmadik rész a nyakazást jeleníti meg. László a megsebesített, erejét vesztett pogányt a hajánál fogva tartja, s a megmentett lány sújt le László kardjával a kun nyakára.
Szent László központi figurája után a kárpiton a pihenés jelenet következik, ahol a harcban megsebesült, fáradt László fegyvereit letéve a megmentett lány ölébe hajtja fejét, s elalszik. Megkapóan benső béke, nyugalom sugárzik itt, ahogy a lány László haját simogatja.
A jelenetek mögött egységes sötétkék háttér látható, melyet csillagszerű virágszirom minták töltenek ki, egyfajta meseszerű hatást kölcsönözve a történetnek.
A kárpit jobb oldali traktusán Saul damaszkuszi útjának és megtérésének összevont kompozíciója látható. A lovon ülő harcos jobb kezében minuszkuláris feliratú zászló, bal kezével az isteni fénytől megvakult, lováról a földre bukó Sault tartja meg köpenyénél fogva. A székelyderzsi templomhajó déli hosszfalán megfestett Saul megtérése kompozícióban látható zászló felirata tartalmazza a megrendelőt, a készülés évét. Ezek szerint Ungi István fia, Pál mester 1419-ben rendelte meg a templom falképekkel történő kifestését. Az újabb kutatások szerint Pál mester nemcsak a megrendelő volt, hanem maga a festő is.
A lovon ülő, Sault megtartó harcos mögött két lovas vitéz néz szembe velünk. A Saul megtérése részlet fölött, a térképbe komponálva, az „isteni fényt” közvetítő koronás szent alakját szőtték meg az alkotók. Szinte beleolvad a mögötte lévő térképbe. Az szép arc és a jobb kezével ontott fény jól kivehető, bal kezében könyvet tart.
A kárpit központi alakja, Szent László egész alakos figurája a veleméri Szentháromság templom nyugati falán megjelenített freskó alapján készült. A veleméri freskó-sorozat alkotója a Radkelsdorfból származó Johannes Aquila. Ritka jelenség, hogy a középkori mestert nevesíteni tudjuk, és művének keletkezési ideje is pontosan meghatározható. Szent László alakja jeleníti meg Szent László középkori ikonográfiáját, jellegzetes attribútumaival. A kárpitművészek ezt az 1377-78-ban készült freskó-figurát szőtték meg és helyezték a kárpit központi traktusába. Szent László jobbjával hatalmas bárdra támaszkodik, bal kezét kardján nyugtatja. Uralkodói mivoltára utal a hermelines gallérú és bélésű köpeny, felső ruházata a derék táján beszűkül. Zöld színű, középen gombos zekét visel, világos színű szűk harisnyaszerű nadrággal. Dereka alatt csattal és csomóval megkötött övet visel, a hátsó részen egy kés nyele tűnik elő.
A testtartás hasonló a Képes Krónika (1360) miniatúráján látható Szent László ábrázolásához, de a ruházat jelentősen eltérő. A haj-és szakállviselet közel áll a váradi-győri Szent László hermán megjelenő típushoz. Koronáját bekarcolással tették hangsúlyossá. A szent király legitimációját erősíti az angyali koronázás megjelenítése. A bal válla fölött a kitárt szárnyú angyal helyez koronát László fejére. Ipolyi Arnold szerint a veleméri Szent László-falkép tökéletesen alkalmas az egyházi festészet igényes föltámasztására, de alkalmasnak tartotta a nemzeti egység és önbecsülés helyreállítására is.
Szent László, a magyarság lovagkirályának alakja a harci vitézséget, a hősi tetteit tükrözi. Lászlót minden jelenetben szentként ábrázolják, fején glóriával.
Az Árpád- házi uralkodóink közül László király alapította a legtöbb bencés apátságot, hét monostort hozott létre. Az építkezések a romanika jegyében történtek, s így teret nyert az új stílus Magyarországon. A szövött kárpit alsó és felső részén térképrészletet szerepeltetnek a kárpitművészek. Forrásként Matthias Zündt 1567-ben készített magyarországi térképét használták fel. Az eredeti térkép felnagyításával, finom színvariációkkal felülről láttatják a természeti környezetet, folyókat, hegyeket, tartományokat, településeket, várakat, várromokat, templomokat, városokat, királyságokat, határos országokat és azok latinul, németül és magyarul leírt neveit. A korabeli Magyarország történelmi határai nem pontosíthatók, de a vármegyerendszer megjelenítésével Szent István örökségére, a magyar államiság mai napig fennálló szerkezetére történik utalás, így szimbolikus jelentéssel bír. A térképen csillaggal jelölik Európa állítólagos közepét.
A kárpiton, a csatajelenet feletti részen, a térkép bal oldali felületén, a somogyvári Szent Egyed apátsági templom huszadik században feltárt romjának jól kivehető alaprajza látható. A templomrom az országot ért megsemmisítő támadások mementójaként értelmezhető. László legjelentősebb bencés alapítása a somogyvári monostor létrehozása volt. A templom a horvát hódítással lehet összefüggésben, mert a Fehérvárról Dalmácia irányába tartó úton építették meg. A monostor létrehozása gesztusként is szolgált a pápaság irányába, hiszen a horvátországi magyar hódítás Róma érdekeit sértette. A monostort Saint Gilles dél-francia bencés apátság filiája, leányegyházaként alapították meg. A monostorral egy új szerzetesi irányzat jelent meg Magyarországon. Somogyvár létrejöttével a clunyi bencések reformtörekvései majd egy évszázados késéssel utat találtak Magyarországra. Már az alapítás idején elrendelték, hogy a monostorba kizárólag francia szerzeteseket szabad felvenni. Az elzártságot a 13. század elejéig sikerült fenntartani, de utána gyorsan elmagyarosodott az apátság. Saint Gilles és Somogyvár között a függőségi viszony egészen a 15. század elejéig fennmaradt. László monostor-alapítása így egy évszázadon át a francia kultúra egyik magyarországi közvetítője lett. Egy személyes szempont is vezérelte a lovagkirályt a monostor létrehozására: hogy méltó temetkezési helyet alakítson ki a maga számára.
Az alkotás felső mezejében Magyarország vármegyéinek címerei szerepelnek. A hatvannégy címert a kárpit felső traktusába, ábécé sorrendbe, egymás mellé helyezve tervezték és szőtték meg. Bal szélső kárpit: Abaúj-Torna, Alsó-Fehér, Arad, Árva, Bács-Bodrog, Baranya, Bars, Békés, Bereg, Beszterce-Naszód, Bihar, Borsod, Brassó, Csanád, Csík, Csongrád, Esztergom, Fejér. Középső kárpit: Modrus-Fiume, Fogaras, Gömör és Kis-Hont, Győr, Hajdu, Háromszék, Heves, Hont, Hunyad, Jász-Nagykun-Szolnok, Kis-Küküllő, Kolozs, Komárom, Krassó-Szörény, Liptó, Máramaros, Maros-Torda, Moson, Nagy-Küküllő, Nógrád, Nyitra, Pest-Pilis-Solt-Kiskun, Pozsony, Sáros, Somogy, Sopron, Szabolcs, Szatmár. Jobb szélső kárpit: Szeben, Szepes, Szilágy, Szolnok-Daboka, Temes, Tolna, Torda-Aranyos, Torontál, Trencsén, Turóc, Udvarhely, Ugocsa, Ung, Vas, Veszprém, Zala, Zemplén, Zólyom. A címerek gazdag dekoratív felületei a heraldika szabályai szerint vannak megszőve.
A Szent László kárpit fő motívuma, ahogy említettem, a székelyderzsi és a veleméri freskók gobelinbe szőtt reprodukálása. De a művészek szakmai tudásuk, komponáló-készségük, szövési technikájuk segítségével sokkal többet adnak nekünk.
Ahogy Ferenczy Noémi is írja: „A gobelin könnyebbsége éppen a nehézségében van. Mert a hosszadalmas, lassú munka révén olyan gazdagság kerül bele, amire festve nem is lehet jutni, mert az átfesthetőség mégis mint kibúvó, mindig megvan. A ’most vagy soha’ révén az ember megtanulja magát a végsőkig összeszedni, és ennek az összeszedésnek a fokozásán múlik minden.”
A Külgazdasági és Külügyminisztérium fogadótermében elhelyezett Szent László kárpit szinte templomi áhítatot kelt és hódolatot követel. Bizonyosságot nyert, hogy a régi flamand mesterek után a magyar kárpitművészek is tudnak olyat szőni, ami lebilincseli a szemet és felszabadítja a gondolatokat.
Az alkotók egy fontos személyt, egy eltűnt kort, a múlt töredezett darabjait, egy műtörténeti emléket szőttek meg, és textilszálak szövedéke által festészetet hoztak létre. A történelmi kor emléke időtlenségbe merevedik. Csodálatos, ahogy a falhoz simuló mű szinte átbillent bennünket a térbe, és egyedülálló hangulatot áraszt. A francia gobelin-technika alkalmazásával elérték, hogy a kész mű festményként hasson, síkban megoldott háromdimenziós hatás-látvánnyal. A végeredmény pedig szinte a valóság hű mása.
A kárpit Szent László nagyságát, államférfi mivoltát, nemzetközi tekintélyét közvetíti, múltunkhoz való kötődésünket jelképezi, de egyúttal dokumentum és értékmentés is.
A kilencedik közös kárpiton dolgozó alkotók életútja különféle, de sok közös van bennük: a technikai, kivitelezés igényessége, a műgond és nem utolsó sorban szakmájuk tisztelete és szeretete.
A Szent László kárpitot húsz kárpitművész készítette el: Balogh Edit, Benedek Noémi, Bényi Eszter, Bocz Bea, Fóris Katalin, Harmati Zsófia, Kecskés Ágnes, Kovács Péter, Kozma Rozália, Kneisz Eszter, Kőszegi Annamária, Lencsés Ida, Máder Indira, Pápai Lívia, Pázmány Judit, Pasqualetti Eleonóra, Sipos Éva, Szabó Verona, Tápai Nóra, Zelenák Katalin.
A Szent László kárpit közel hozza hozzánk a múltat, s az emlékezet ereje felerősíti az időt, amely elválasztja tőlünk. Az alkotás, a kész mű szinte egy időtlenségbe merevedő emlék. Különleges látvány.

Források:
Koszta László: Válság és megerősödés 1038-1196. Kossuth Kiadó 2009
Archeologia és műtörténet. MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont, Budapest, 2015
Kristó Gyula-Makk Ferenc: Az Árpád-házi uralkodók. IPM Könyvtár 1988
Hungaria Sacra (Athleta Patriea). Tanulmányok Szent László történetéhez, Szent István Társulat, 1980
Romsich Ignác: Magyarország története, Kossuth Kiadó, 2017
László Emőke: Kárpitművészet Magyarországon a kezdetektől Ferenczy Noémiig. Vince Kiadó, Budapest, 2005.
Magyar László: „Keresztény lovagoknak oszlopa” Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 1996